EHOSZ

Ezüst-Hold Okkultista SZövetség

Angyal:

Angyalok a szellem síkján élő lények, akik segítségünkre vannak mindennapi életünkben, tanulás, közlekedés,munka területén. Ugyan jó szándékuk kétségtelen, viszont ez a segítség nem feltétlenül könnyen érthető, hiszen minden, ami történik velünk, legyen az jó vagy rossz,tanulásunk, egyéni fejlődésünk elősegítésére történik. Az angyalokat nem korlátozza a tér és idő. Az emberi élettel nem összemérhető hallhatatlan, öntudatos, az embernél nagyobb tudású, de nem mindentudó élő valóságok. Ők is teremtmények,  a föld teremtése előtt is léteztek, nem szaporodnak,nem halnak meg, a számuk nagy sze­mélyek,bár nem hibátlanok. Az angyalok Isten alakokba sűrített energiái a túlvilágon. Ők testesítik meg Isten fényét és sugarait bennünk és körülöttünk. Ők az univerzum szellemi törvényeinek őrzői és hordozói. Energiájuk és erejük végtelen. Az angyalok a menny különböző területein működnek.Eltérő rangúak, mert vannak főangyalok is, ki­jelölt terü­le­­­tük és eltérő hatáskörük van. Az angyalok feladata a Mindenható és az emberiség közötti közvetítés. Az egyházi hagyomány szerint a kilenc angyali rend három hierarchiába sorolható. Az első hierarchia angyalai a Szeráfok szeretet angyalai,a forrón lángoló emberi szeretetnél csak az isteni szeretet lángja lehet nagyobb. Nincs ennél nagyobb és hatalmasabb erő, ezért állnak a Szerafimok legközelebb Istenhez. A Kerubok „Isten lovasai”, az Ő akaratát közvetítik minden síkon. Ők a Bölcsesség angyalai, és a Mennyek Küszöbének Őrei.A kerubók lehetnek a bukott angyalok. A bukott angyalok, a démonok, akik Istn ellen fordultak, ésLucifert választották isetnüknek. A Trónusok, akik Istenhez a legközelebb állnak, az arkangyalok, akik magas rangú angyalok, Isten hírvivõi. Õk a legfõbb közvetítõk a Teremtõ és at emberi faj között.Az arkangyalok minden világ és galaxis, valamint az elemek: a levegő, a tűz, a víz és a föld őrzői. Ezen kívül ők kötnek össze a tökéletes léttel, az egységgel és a teljességgel.Az egyszerű angalok, az emberben színek, fények és energiák formájában működnek. Egyben ők az energiatestek, a tudati síkok és a csakrák őrzői is. A keresztény hagyományban minden spirituális úton járó embert angyalok kísérnek. A világ többi nagy vallásában is érzékelték ezeket az energiákat, és különböző nevekkel illették.
A fizikai világba mindig Isten parancsára léphetnek át:
- szem­mel lát­hatóan vagy vízióban
- lát­ha­tat­la­nul, de hallhatóan
- sze­mély­telenül mu­tat­koz­va
- tel­je­sen em­ber­­ módjára visel­ked­ve
- repülve, vagy hirtelen el­­tűn­ve
- az angyalok imádata tilos, és ezt az angyalok is tudják
Az angyalok hivatásuk szerint "szolgáló szel­le­mek" ,Isten jelen­lé­tében Istent dicsőítik, feladataik közé tartozik az Isten és ember kö­zöt­ti köz­vetítés, az ebereknek való hírvivés esetenként kiszabadításuk vagy vé­del­mük
további feladatuk a meg­hal­tak lel­ké­nek vezetése a túl­világon a démonok elleni szer­ve­zett küz­delem, és Isten ítéle­té­nek vég­re­hajtása,  Krisztus szol­gálatát végig kísérték, Krisztus vissza­­térésekor ők gyűjtik össze a választottakat.
Négy fő angyal van, akik arkanagyalok:
~Michael: Isten harcosa, õ vezeti a Mennyei Seregeket, és õ a Hét Mennyország uralkodója. A Biblia azt mondja mihály és seregei gyõzték le a Sátánt és seregeit a Mennyországban, kiûzték õt onnan, és a Földre számûzték.Isten Hercege, Arkangyalok vezére, Kelet ura, a Merkúr angyalainak ura, a Mennyország Seregeinek kapitánya, a Mennyország seregeinek hercege, a Mennyország alkirálya, a Római Katolikus Egyház védõszentje, Izrael védõszentje, Mennyek Seregének fõparancsnoka, az Erény hercege, Isteni védelmezõ, a Fény Hercege, a Béke védelmezõje, Vasárnap angyala, a Föld angyala, az Olajfa angyala, a Mandulafa angyala.
~Gabriel: Õ az, aki a fontos híreket közli az emberi fajjal, ezért a hûség angyalának, a hûség szolgálójának, vagy a jó hírek hozójának is nevezik. a Hatodok Mennyország Ura, az Emberiség nagykövete, Isten követe, Kerubok hercege, Isteni hírnök, Kinyilatkoztatás angyala, Vágyódás angyala, Igazság angyala, Isteni férj, Igazság Hercege, az Öröm angyala, a Gyermekáldás angyala, a Szent Sefiroth Arkangyala, az Utolsó Ítélet Harsonása, Éden kormányzója, a Bosszú angyala, a Halál angyala, Hírvivõ angyal, a Feltámadás angyala, a Kinyilatkoztatás angyala, az Almafa angyala.Mindent összevetve Gabrielt Isten hangjának tartják.
~Raphel: Raphael felelõsége a Föld és az emberi faj gyógyítása. Raphaelt számos titulussal illeték az idõk folyamán: a Szeretet angyala, az Õrzõ Angyalok Vezére, a Nap Uralkodója, a Hõség angyala, Sheol vezetõje, az Erény Hercege, a Tudás és Tudományok Angyala, az Élet Fájának Õrzõje, a Nap Angyala, a Keresztvíz angyala, Szerda angyala.
~Uriel: A zsidó mitológia szerint õ õrzi a Pokol kulcsait, és az Ítélet Napján õ fogja kinyitnia Pokol kapuit.Urielt számos titulussal illették az idõk folyamán: a Szeráfok Hercege, az Uralkodás Angyala, a Költészet Angyala, a Prófécia Angyala, a Bûnbánat Angyala, a Rettegés és Mennydörgés Angyala, a Zene Angyala, Szeptember Angyala, a Vágyódás Angyala, Dél Angyala, a Politikai Reformok Angyala, a Diófa Angyala, Hádész Ura.

Démon:

Az ember ősi tapasztalata, hogy vannak láthatatlan lények, és hogy egy részük jó, más részük viszont go­nosz. Ma­napság van, aki a létüket is tagadja, és a róluk szóló beszámolókat, a velük való találkozást pszi­chológiai je­len­­­­ség­nek tekinti. Má­sok viszont állandóan ezekkel az erőkkel foglalkoznak, minden rosszat a gonosz szellemek számlájára írnak stb. A bibliai világkép szerint nincsenek "személytelen szellemi erők", amelyeket az ember fel­hasz­nálhatna csak személyes szellemi hatalmak, amelyek vagy jók (an­gya­lok), vagy gonoszak (dé­monok), és amelyekkel az ember nem kezdeményezhet kapcsolatot (az angya­lo­kat Isten küldi, a démonok ma­guk­tól is jönnek kísérteni stb.).A démonok eredetileg angyalok voltak, akik vétkeztek Isten ellen, elhagyták kijelölt helyüket,ők a démonok: "gonosz" és "tisztá­ta­lan" szellemek, akik szervezetten küzdenek Isten ellen, a jó an­gya­lokkal,és a hívőkkel.Vezetőjük a "sátán" (héber szó, jelentése "ellenség"), egy Isten ellen lázadó kerúb, aki gonosz, hazug és em­bergyilkos.A hí­vők vád­lója vagy rágalmazója és kí­sértője. A vi­lág félre­vezetője, akadályozza az ige­hir­detést, és ő mun­kálkodik az en­ge­det­lenekben, Krisztust is megkísértette. Nem szabad a démonokat káromolni de a tőlük való félelemben sem kell élni. mert a szent angyalok erősebbek náluk A démonok mind ki lettek dobva a mennyből, Krisztus legyőzte őket.A démonok közvetítők a transzcendens és a földi, múlandó világ között.  Emberi sorsot meghatározó erővé lettek, és az egyéneknek lehettek személyes démonaik is. Filozófiai elmélkedések szerint ezek a lények alacsonyabb helyet foglalnak el az isteneknél talán még halandóak is, de mindenképpen magasabbrendűek az embereknél.A démonok mindenhol ártó szándékúak. Különböző alakokat ölthetnek, de leggyakrabban testetlenek. Megszállják, kölcsön veszik az embert. Betegséget okoznak, amit a pap, a szentelt víz, vagy a pogány mágikus ráolvasás űz ki az emberből. A démonoknak hívei is vannak, akik szövetségesükké fogadják, segítséget remélve ettől.A démoni képességek birtokosa gyakran olyan betegséget kap, ami a tudatállapot olyan módosulásával jár, hogy képessé válik "lehetetlen dolgokra", vagy a jövendő eseményeinek megjóslására. Befolyásolhatják az időjárást, de a démonnal való paráznaság bűnébe is eshetek.Előfordul, hogy némelyik isten volt, de letaszították őket trónjukról.A démonok az asztráltestet kísértik, a kísértetek az étertestet, a fantomok a fizikai testet. A démonok általában luciferi lények.Az öngyilkosok, az erőszakos halált halt, s temetetlenül maradt emberek lelkét és azoknak a lelkét is, akiknek az utódai már felhagytak az áldozati szertartásokkal, belőlük is többnyire démon válik. Gonosz varázslataik ellen különböző védekezésül különféle eljárást, tárgyakat, amuletteket, ráolvasásokat érdemes használni. A démonok szerencsére sok mindentől tartanak a fentebb felsorolt állatokon kívül még a macskától is, de félnek a kiáltástól, a köpéstől, a vizelettől, a nádtól, a konfuciánus vagy buddhista szent könyvek felolvasásától, a kalendáriumtól és a kardtól, főleg az olyantól, amellyel előzőleg sok embert öltek meg. A pokolban a szenvedőket ellenõrzik a démonok, akik mellesleg naponta gondoskodnak a megfelelõ mennyiségû kínokról. Ők rendelkeznek kisebb-nagyobb seregekkel is, melyet a halál-démonok és a pokoli harcosok alkotnak.A démonok állandó csatát vívnak a jó istenségekkel. A nőket elcsábító démonokat incubusoknak, a férfiak megkísértőit szuccubusoknak hívjál. Ezek a lények a mi vágyakkal teli életünkben léteznek, mivel a vágyak telve vannak velük, és a lakóhelyük az anyag, a rangjuknak és fokozatuknak megfelelően. Ennek okából maguk is alá vannak vetve a vágyak hatalmának és hozzájuk vannak láncolva.
Szent Ágoston szerint a démonok:"A testük halhatatlan, de a vágyaik ugyanolyanok, mint az emberéi."

 

Dzsinn:

A dzsinn egy ritka fajta szellem az arab-iszlám mitológiában.Az ókori szemiták számára a dzsinnek a régi emberek szellemei voltak, akik éjszaka jelentek meg és a hajnal első sugaraival eltűntek. Képesek voltak láthatatlanná válni és állatokká változni és gyakran tették őket felelőssé betegségekért és az őrületért. a ghul (alakváltó éjszakai árny), a sila (ami nem képes alakot váltani) és az ifrit. Az arabok úgy képzelték a dzsinneket, mint tűzszellemeket, bár néha démonokkal azonosították őket, különös teintettel a succubusokra, olyan női alakot öltött démonokra, akik éjszaka látogatták meg a férfiakat, hogy álmukban párosodjanak velük és vámpír módjára energiát merítsenek ezekből a találkozásokból. Szabad akarattal rendelkező lények, akiket Isten füsttelen tűzből teremtett, hasonlóan ahogy az embereket agyagból. A dzsinneknek épp olyan társadalmuk van, mint az embereknek, esznek, házasodnak, meghalnak stb. Az emberek nem láthatják őket, de ők látják az embereket. Olykor szándékosan vagy véletlenül kapcsolatba kerülnek az emberekkel. Képesek jót és rosszat is tenni, amiben különböznek az iszlám angyalaitól, akik nem képesek Isten ellen cselekedni, és sosem tehetnek rosszat. Az iszlámhoz kapcsolódó mitológiában a dzsinneket lehetséges varázslat segítségével irányítani azáltal, hogy tárgyakhoz kötjük őket; a Lámpa Szelleme Aladdin történetében is ilyen dzsinn, akit egy olajlámpába börtönöztek. A gonosz dzsinnek szerepe általában megegyezik a keresztény démonokéval, amennyiben szintén képesek embereket megszállni vagy rávenni őket helytelen dolgokra. A nyugati irodalomban a dzsinnek, akárcsak Aladdin szelleme Ezeregyéjszaka meséiben, általában olajlámpákban élnek és három kívánsággal jutalmazzák, aki kiengedte őket a lámpásból, míg a gonoszabbak kihasználják a rosszul megválasztott kívánságokat

 

Fúria:

Fúriák más nevükön Erinnüszök, Erinüszek, Erinnyák:  Összegzés róluk: a bosszú szelleme, paranoia (üldözési mánia), őrület, alkalmazkodás képtelenség, fúriáktól üldözve, erős nyugtalanság
A régi görögök hitében a bosszú istennõi, jobban mondva a lelkiismeret furdalás megszemélyesítõi, kik a régi theogonia szerint a fiától megcsonkított Uranosnak földre hullott vérébõl származtak, a késõbbi mitológiában pedig, mely a régi monda borzalmait kerüli, az éjnek és a földnek leányai. Számuk eleinte határozatlan (a bûnös minden lépten-nyomon egy-egy Erinnys-szel találkozik), utóbb hárman vannak s a költõk neveket is kitaláltak számukra: Alekto (a sohasem pihenõ), Megaira (a neheztelõ), Tisiphone (a gyilkosság bosszulója). Az alvilágban laknak s onnan feljönnek minden gonosztett megbosszulására, de különösen az istentelenséget, vérbûnt, esküszegést, vendégjog megsértését büntetik.  A költõk a lehetõ legborzalmasabb színben tüntetik fel õket: fekete szárnyakon repülnek, hajukban kígyók, kezükben fáklya, kígyó és korbács, leheletük pusztít mindent, mihez közelednek. Igy kergetik a bûnöst, észbontólag, amíg nem vezekel bûnéért, sõt a halálon túl is üldözik. Mûködésük másik oldala ilyképen az igazság és jogrend megõrzése: e minõségükben Eumeniseknek (a "jóakarók") hívták õket.

 

Gólem:
Idomtalan tömeg; agyagból készült emberi alak, mellyel Líva (Juda)-ban Becálel prágai rabbi (megh. 1609), ki kabbalisztikai tudománya által életet lehelt belé, a zsidó népmonda szerint, mindennemü szolgálatot végeztetett. Ha arabbi az isten nevével ellátott cédulát tőle elvette, ismét agyagtömeggé vált s ennek maradványait állítólag még ma is őrzik a prágai Altneu-zsinagoga padlásán. A zsidó népéletben G. annyi mint bárdolatlan, együgyü ember

 

Griffmadár:

A griff vagy másnéven griffmadár egy mitológiai állat, amelyet  oroszlán testtel és sasszárnyakkal képzeltek el az ókorban. Neve görög szóból ered, melynek jelentése csőr, kampós orr. Nemcsak szárnya, de hatalmas csőre és veszélyes karmokban végződő mellső lába a sasra emlékeztet. Ugyanakkor hátsó lába és izmos, bundás mellkasa, sőt sokszor még a feje is az oroszlánt idézi.
Bár nem létező állatról van szó, ábrázolásaival a mai napig találkozhatunk. A griff visszaköszön a festményekről, szobrokról, regényekből. Nagyon rettegett állat volt, míg be nem bizonyult, hogy nem létezik. Az oroszlán az állatok királya, a sas a levegő uralkodója, így egy olyan szörny jött létre, mely mind a szárazföldi, mind a repülő állatok királyává vált, úgy gondolták, a sárkányokat is legyőzi.

 

Kísértet:

A magyar néphit kísértete tágabb értelemben meghatározatlan „szellemlény”: a természetfeletti világ képviselője, aki a természetfeletti lények általános vonásaival rendelkezik: alakváltozás, láthatatlanság, repülés, tüzes alakban való megjelenés, hirtelen eltűnés, váratlan felbukkanás képessége, a „rossz” órákban (éjjel, éjfél, dél; „két karácsony köze”) és „rossz” helyeken (keresztút, mezsgye) való megjelenés. Külső megjelenésük az állatalaktól (ló, macska, kutya, disznó, {7-548.} tyúk stb.) a tüzes lényekig és a sajátos „hiányokkal” vagy különleges öltözékkel, felszereléssel rendelkező emberalakig bármilyen lehet. Szűkebb értelemben a kísértet a meghaltak sírjukban nyugodni nem tudó vagy a túlvilágra még el nem jutott lelke. A továbbiakban a kísértet szót ilyen értelemben használjuk. A visszajáró halottal ellentétben családi kapcsolatokkal nem rendelkező, személytelen „közösségi” lény.A kísértetelképzelések mögött a halállal „felborult egyensúlynak”, az élők–holtak közti „csereviszonynak”, egyensúly-helyreállítási törekvésnek egy olyan vonatkozása van, amely szerint az evilágon bűnt elkövetetteknek haláluk után vezekelniük kell. Nem juthatnak véglegesen a túlvilágra, a holtak közösségébe, míg le nem róják tartozásukat az élők közössége felé, míg valaki az élők közül „meg nem váltja” őket. A vezeklés gyakran meghatározott időre szól: az öngyilkosé, míg újabb öngyilkos fel nem váltja, az elátkozotté az átok idejére (általában hét év), a kereszteletlen gyereké, míg meg nem keresztelik. A kísértet lelkét jócselekedettel vagy imával, például Miatyánk elmondásával is meg lehet váltani. Ennek megtörténtekor végleg távozhat a túlvilágra.A láthatatlan kísértet megnyilvánulásai: nagy súly (ránehezedik az emberre, nem tud tőle menni a kocsi), jellegzetes hangok (röfögés, ugatás, kotkodácsolás, dübörgő lópaták, szekérzörgés, edénycsörömpölés, maguktól elmozduló, padlásról ledobált tárgyak).Csapatosan vonuló kísértetekről több mondatípus szól: „kísértetek vonulása”, „halottak miséje”; háborúban elesett katonák vonulása, kardokkal „vagdalkozása”. Csapatosan vonulnak az éjjel (karácsony éjjel) körmenetet járó kísértetek is. A kísértetek gyakran egy-egy konkrét helyhez, nevezetes közterülethez, építményhez kapcsolódnak Ezek az alakok, mint egy hely „saját” kísértetei, nem választhatók el élesen a helyek szellemeitől.A kísértethit egyik gyökere – a visszajáró halottakhoz hasonlóan – a rendkívüli természeti jelenségek, félelmet, ijedtséget keltő váratlan, szokatlan élmények vagy „normális” események szokatlan időpontban, helyen való átélésének értelmezésére irányuló törekvés.

 

Moira:

Nüx apa nélkül született leányai, a sors istennői. Hárman voltak, Klóthó („a Fonó”), Lakheszisz („az Osztó”) és Atroposz („a Megkerülhetetlen”). A sorsnak ezek az istennői szőtték fonták a végzet fonalát, Klóthó gombolyította a guzsalyról, Lakheszisz kimérte a hosszúságát, és Atroposz ollójával kíméletlenül elmetszette azt. Még az istenek akaratát is hatalmukban állt megváltoztatni, de olykor Zeusszal együttműködve ügyeltek a világmindenség rendjére. A felfogás szerint a Moirák minden egyes embernek sorsát már születésekor kijelölik.
-Klothó             az emberi élet fonalát fonja
-Lakhészisz       ezt gombolyítja
-Atroposz          elmetszi azt a halál pillanatában

 

Óriás:

A görögök úgy tudták, hogy Gaia földanyának először csak félig ember-formájú, hekatonkheir, azaz százkezű óriásgyermekei születtek: Briareusz, Gügész és Kottosz
A görögök úgy tudták, hogy Gaia földanyának először csak félig ember-formájú, hekatonkheir, azaz százkezű óriásgyermekei születtek: Briareusz, Gügész és Kottosz. Őket három egyszemű küklopsz követte: Brontész, Szteropész és Argész, akik mind mesterkovácsok voltak, és szabad idejükben hosszú falakat építettek. Hatalmas kőtömböket illesztettek össze minden kötőanyag nélkül, és olyan pontosan, hogy a nekik tulajdonított falak néhol még ma is állnak.
Küklopsz volt Polüfémosz is, akinek az Odüsszeusszal illetve a szép Galateiával kapcsolatos kalandjai szereztek irodalmi halhatatlanságot. A spanyol Góngora írja Polüfémoszról:

„Hegysége volt tornyosuló tagoknak
Neptunus e félelmes ivadéka,
Homloka boltján egy szem ragyogott csak,
Oly fénylőn, mint egy óriás planéta,
Küklopsz volt, kinek vesszőként hajolgat
Markában a legderekabb fenyőfa,
S vékony nádszál leszel, mi súlyra mázsa,
Ma pásztorfütykös, holnap sétapálca.

Sötét, kondor haja mintha a Léthe
Fekete habjainak mása volna;
S mely viharzón szánt rajta át, a szélbe
Csapdos ziláltan, leng fölborzolódva,
S szilaj szakállbozont bő vízesése
Lepi a Pireneusok mogorva
Fiának mellét, mit tíz ujja fésül
Ritkán, lomhán, siker reménye nélkül.”

(Kálnoky László fordítása)

Góngora nem kis sovinizmussal helyezte a szörnyű Polüfémoszt Sziciliából a Pireneusok közé.
Az óriások második nemzedéke, a gigászok is félelmetes külsejűek voltak: hosszú hajú, szakállas, kígyólábú szörnyek. Tüfón volt a legveszedelmesebb, Gaia és Tartarosz fia:
„Combjaitól lefelé nem volt más, mint tekergőző kígyók, karjait ha széttárta, száz mérföldig ért el mindkét irányban. Kezei helyén számtalan kígyófej volt. Otromba szamárfeje a csillagokat érintette, óriási szárnyai elsötétítették a napot, szemeiből lángok csapkodtak ki, szájából pedig tüzes szikrák. Amikor az Olümposz felé rohant, az istenek rémületükben Egyiptomba menekültek, és állatoknak álcázták magukat.”
Csak Zeusz merte üldözni a szörnyet Egyiptomba, onnan a szíriai Casius hegyre, majd a trákiai Hemus hegyre, és közben számtalan villámmal támadta, gyémánt sarlóval vagdosta le a testrészeit. Tüfón végül a tengeren át akart menekülni, de Zeusz utána hajította az Etna hegyet. A szörny ott van a vulkán alatt, nem tud kiszabadulni, de néha tűzzel és lávafolyamokkal fejezi ki nemtetszését.
Elég szűkös helye lehet az Etna alatt, hiszen ott van Héfaisztosz kovácsműhelye is, ahol más száműzött titánok segédkeznek a mennykövek készítésében .
Elpusztult Talósz bronzóriás is, akit Daidalosz készített, hogy Kréta szigetét védelmezze. Csak a sarka volt sebezhető, ahol kilátszott egy kis ér. Régi indoeurópai elképzelés, hogy kapcsolat van az erek és a halhatatlanság között. Mondják azt is, hogy az istenek vére folyékony arany. Nem erekben kering, hanem az egész testüket kitölti. Ezért nevezi az Isopanisád 8. mantrája Istent érrendszer nélkülinek – ez azt jelenti, hogy halhatatlan, nem győzheti le senki. Talószt a Dioskurok, Kasztor és Polüdeukész ölték meg, nem egészen Médeia segítsége nélkül.


NAPKELET: Az óriások
Szörnyű sorsra jutott Iapetosz titán fia, Prométheusz, aki ellopta az Olümposzról a tüzet, és odaadta az embereknek. Zeusz egy sziklához kötözte, ahol keselyűk marcangolják a máját. Az Atlasz nevű óriást Perszeusz kővé változtatta, azóta az égboltot kell tartania. A százszemű Argoszt Zeusz ölte meg, amiért elaludt a szép zeneszóra, ahelyett, hogy a rábízott hölgyet megőrizte volna. A nagy világkor végén minden óriás el fog pusztulni:

„Mindenütt megrendült a föld, aki adja az ételt,
Tűz ropog, és lángokban vész el a végtelen erdő;
Felforr menten a sok hulláma az Okeanosznak,
Forr a kietlen tenger, és tüzes gőz bekeríti
Most a titánok nemzetségét. Fölcsap a tűzláng
Istenek tiszta egéig…”

(Hésziodosz: Theogónia, 693 ff.)

 

Az óriások mindig veszítenek, hiába az előkelő származásuk, az univerzum teremtésében, fenntartásában vagy elpusztításában vállalt szerepük. Az Ószövetségben több teremtésmítosz is van. A Genezis I.6,2-4 Isten fiainak, a mai emberek őseinek nevezi az óriásokat:
„És láták az Istennek fiai az emberek leányait, hogy szépek azok, és vevének magoknak feleségeket mind azok közül, kiket megkedvelnek vala…
Az óriások valának a földön abban az időben, sőt még azután is, mikor az Isten fiai bémenének az emberek leányaihoz, és azok gyermekeket szülének nékik. Ezek ama hatalmasok, kik eleitől fogva híres-neves emberek voltak.”
Az óriások neve Nefilim, a semita NFL szótőből, ami azt jelenti, lehajítva lenni, vagyis akiket lehajítottak a földre – mint Lucifert és a légióit. Az óriások és az ördögök sokszor keverednek a keresztény legendákban. A „sem” szót fordítja Károli Gáspár híres-nevesnek. A szó tulajdonképpen az eget jelentő sem, samaim, és azt jelenti, akik fönt voltak; talán a nap birodalmában, amelynek egyik semita neve Samas. Lehajították őket, vagy lerepültek, mint a sasok; persze hogy egyesek azt mondják, ufonauták voltak, és valami rejtélyes céllal jöttek a földre. Apokrit írások őröknek, figyelőknek nevezik őket.
Más óriásokról is beszél az Ószövetség (pl. Jób 26.5); ezek a Refaim. Néha ez a szó a halottakat jelenti, máskor egy régen kihalt népet, akik az emberiség ősei voltak. Egy ugariti himnuszban a Refaim az „istenek”, akiket Danil földi király meghív lakomára:

„Hozzá siettek, az istenek hozzá siettek.
Kocsijukat előhozták,
Lovaikat szerszámozták,
Kocsijukba léptek, s elindultak.
Mentek egy napot, kettőt,
S harmadik nap az istenek,
Mikor a nap lenyugodott,
A szérűhöz elérkeztek…
Az istenek
Hozzá nem siettek, az égiek
Hozzá el nem mentek.”

Derűsen parlagi kép: az istenek állva utaznak lovas kocsijaikon, megunják a hosszú utazást, és ott maradnak a szérűnél. Danilnak azonban nagyon fontos ez a látogatás, mert fiú utódot szeretne kérni a Refaimtól. Többször is megismétli a kérést:

„Mint barátaim, jöjjetek
Házamba, hármasával,
Siessetek, palotámba lépjetek.”

A töredékes himnusz a lakoma leírásával végződik, ahol minden van, bika, bárány, bivalyhús, olajág, virágfüzérek, és folyik a bor:

„Egy napot, kettőt lakomáztak a Refaim,
Hármat, négy napot, ötöt, hat napot
Lakomáztak az istenek, s itták az italt,
Mit Libanon ad.”

A Refaim eltűnik az Ószövetségben, összekeveredik a halottakkal; de még Mózes is találkozott óriásokkal, amikor a Kánaán felé vezette a népét, „Moáb határain túl, Ar felé.”
„Óriások földének tartották azt is, óriások laktak azon régenten, akiket az Ammoniták Zanzummoknak hívtak.
Ez a nép nagy, sok és szálas volt, valamint az Anákok, de kivesztette őket az Úr azok színe elől, hogy bírják azoknak örökségét, és lakjanak azoknak helyén.” (Mózes V.2.20-21)
A kihalt óriások földjén azonban még ott élt egy óriás király, a básáni Og, akinek méretes vaságyát még sokáig mutogatták Rabbátban. Egyébként ez a vaságy az egyik érv, amelynek alapján Ibn Ezra és Spinoza „bebizonyították,” hogy nem Mózes a Pentauchus szerzője.
Az óriások létezését azonban még ők sem tagadták; nem is tehették, hiszen kb. Kr.e. 1000-ben még a filiszteusok között is megjelent egy példány, a csaknem 3,5 m magas Góliát. Plinius azt írja, hogy Claudius császár idejében mutogattak egy 2,70 m-es, Gabbaras nevű arabot Rómában; de ugyanilyen magas volt Maximus császár is, aki a felesége karkötőjét viselte gyűrű helyett a hüvelykujján. A 17. században szicíliai barlangokban találtak ezt-azt, amit óriáscsontoknak néztek, a 19. század végén pedig az amerikai Ohio és Kentucky államokban kerültek elő nagy csontok, mégpedig pattintott kőszerszámok társaságában. Sajnos a tudósok lerombolták ezt a legendát, azt mondják, hogy medvék felejtették ott a csontjaikat…
A kelták az alvilág, a halottak istenétől származnak, ezt írja Caesar. Partholon volt az első királyuk, akik nyugatról, a boldog szigetekről jött Írországba, és legyőzte az őslakos óriásokat, a vad és kegyetlen fomoriakat.
Az akkád teremtésmítosz, az Enuma Elis szerint is az óriások előzték meg az embereket. Apszu, az édes víz, és Tiámat (Tamtu), a sós víz első gyermekei óriások voltak: Lahmu, Lahamu, Ansar és Kisar. Később Tiámat megteremtette az óriások második nemzedékét is: óriási kígyókat, sárkányokat, oroszlánokat, skorpióembereket, vérivó kutyákat, halpikkelyes férfiakat, bikafejű óriásokat; de Marduk mindet legyőzte.
Az indiai kozmogónia óriásai az ezerfejű és ezerlábú Purusa, illetve a 12 Pradzsápati; az Eddában Ymir, a görögöknél az aeónok, Kínában Pan-ku, a Kabbalában Adam Kadmon áldozzák fel magukat, hogy létrejöjjön a világ. A hettita hagyományban Upelluri óriás tartja a földet. Az isteneknek és az embereknek csak addig van erejük, amíg a földdel érintkeznek. Még a mexikói Popol Vuh is óriás ősökről beszél. Más hagyományok szerint maguk az emberek voltak sokkal magasabbak és erősebbek az aranykorban – a test és a szellem óriásai. A mai emberek minden görög-latin költő és történész szerint törpék azokhoz képest, akik az aranykorban éltek.
Világszerteelterjedt az a hit, hogy régen élt egy óriás nemzetség, hiszen tele van a föld a kezük munkájával: tőlük származnak a küklopsz falak, állókövek, kő-körök, dolmenek, cairn-ok, mesterséges dombok, árkok, vagyis minden megalit struktúra. A legendák óriásokkal hozzák kapcsolatban a babiloni tornyot, de még a mükénei oroszlánkaput és a Húsvét-szigetek hatalmas szobrait is.
Sok híres megalit építmény maradt fenn a Brit Szigeteken: Stonehenge a salisbury síkságon, Avebury, Brogar gyűrűje az Orkney szigeteken, „Az ördög nyilai” Yorkshire-ban. Óriások építették Kentben a „dene-lyukakat”: egy labirintus-szerű barlangrendszert, amely afféle földalatti Stonehenge-nek tűnik. Föld alatt épültek az úgynevezett weem-ek is, amelyekben csak azok mertek lakni, akik misztikus élményekre vágytak.
Németországban a hatalmas, álló köveket óriások sírjának, Riesen- vagy Hünengrab-nak nevezik. Nem mindig lehet elhatárolni, mit építettek az óriások, és mit az ördög; mi sem tudjuk, mi az igazság az Ördög-árok vagy a Csörsz árka körül.
Angol legendákban az óriások gyakran sziklákat hajigálnak, így kérkednek az erejükkel. Egy dorsetshire-i legenda elmondja: két óriás állt egy hegy tetején, és versenyeztek, ki dobja messzebbre a sziklákat. A vesztes úgy elkeseredett, hogy bánatában meghalt. Egy mesterséges domb alatt temették el, amelyet ma is az óriás sírjának hívnak.
Az eldobott sziklákból, vagy akár csak egy marék földből gyakran új hegyek keletkeznek, pl. a Shrewsbury melletti Wrekin, vagy a Cabezon Peak Arizonában. Mindenütt óriások játszottak vagy versenyeztek az özönvíz előtt, ahol ma szétszórt kövek hevernek.
A cornwalli legendák is tele vannak óriásokkal. St. Michael hegyét egy Cormelian nevű óriás építette a feleségével, hatalmas fehér gránitkövekből. Egyszer az asszony egy zöld sziklát választott, mire az óriás nagyon dühös lett, belerúgott az óriásasszonyba, aki elejtette a követ, és meghalt. Ma is ott van a hatalmas kő, mert nincs ember, aki meg tudná mozdítani.
Goranban egy erődítményt épített az óriás, de abba kellett hagynia, mert megbetegedett. A doktor érvágást javasolt, aztán addig folyatta a vérét, amíg egészen legyengült, akkor lelökte a szikláról.
Óriások építették a St. Ives melletti várat, amelynek csak a négy kapuja maradt meg. Elásott kincsüket ma is őrzik a spriggan tündérek a hegy gránitbarlangjaiban.
Trecrobben hegyen egy óriásvár nyomait mutogatják, de szinte minden érdekes természeti alakulást kapcsolatba hoztak az óriásokkal: Óriások köre, Óriás barlangja, Óriás öböl, Óriás asztala.
Egy Bolster nevű óriás Szent Ágnest zaklatta; Nancledry Bottoms óriása főleg gyerekeket evett, akiket egészben nyelt le, és szórakozásból szétdobálta a gránittömböket a völgyben.
A Lizard félszigeten valaha nagyon primitív lények élnek, csak négykézláb tudtak mászni. Egyszer aztán zátonyra futott egy idegen hajó, és a legénysége ott maradt a lizardiak között. Ettől kezdve ezek is óriási magasra nőttek, és nagyon erősek lettek. Itt még ma is szokatlanul magas emberek élnek.
De a legtöbb óriás nem volt ilyen segítőkész. Konfliktusba keveredtek az istenekkel, félisteni hősökkel, rendre a rövidebbet húzták, és kihaltak. Kevésnek volt olyan szerencséje, mint az óriás Tárakának, akinek Szkanda hadisten megbocsátott, és átváltoztatta pávává. Azóta ezen a páván lovagol, bebizonyítva, hogy az alacsonyabbrendű energiákat is fel lehet használni a szellem szolgálatában.
Rübezahl a cseh Óriás-hegységbe vonult vissza, ahol jobb híján ostoba tréfákat űzött az emberekkel: szerzetes alakjában tévútra vezette, vagy feldobta őket egy fa tetejére, esetleg kilopta a kosarukból a piacra vitt árut, és köveket rakott a helyébe. Középfelnémet neve, Riebezagel azt mutatja, hogy eredetileg tériomorf hegyi démon volt, talán farkas.
Más óriások sűrű erdőkbe húzódtak vissza, és falevelekbe öltöztek. Középkori szerzők azt írják róluk, hogy háromszor akkorák, mint az emberek, mindig isznak, verekszenek, embereket rabolnak. Némely középkori vadembernek moha és borostyán nő a testén, ez a ruhája.
Angliában barátságosabb lény a Jack-in-the-Green, vagy zöld ember. A május elsejei népünnepeken zöld levelekbe öltöztetett szalmabábut hordoztak körül, és ezt énekelték:

Zöld Gyurit hozzuk,
Zöld Gyurit kísérjük,
Füvet adjon nyájainknak,
Jó férjet a lányainknak,
Ha nem adja, bedobjuk a vízbe.”

Közelmult:
Ezzel az írországi üdvöskével búcsúzom. 1895 decemberében találtak rá bányászati munkálatok közben. Barátunk 12 láb magas, és mellkasának területe meghaladta a 6 lábat is. A kezei 4 lábnál hosszabbak voltak, és a jobb lábán hat ujja volt (lehet a balon elvesztett egyet. A súlya csak 2 tonna volt.
Meg kell említeni, hogy az iszonyatosan magas emberek mellett, valamikor hasonlóan magas főemlősök is éltek, amik akárcsak óriás tesóink, szintén kihaltak. Esetlegesen ázsiában találhatunk "king kong" féléket. Ahogy én tudom, igazi óriást már századok óta nem láttak (kb az 1700-as évek óta), csak olyanokat, akik növekedési rendellenességgel születtek.
Az utolsó óriás
1990 - ben az angol BBC tévécsatorna bemutatott egy dokumentumfilmet az utolsó óriásokról, aki bolygónkon élt. 1873 - ban Patagóniában spanyol tengerészek elfogtak egy háromszázötven centiméter magas sötétbőrű lényt. A férfi ágyékkötőt viselt és egy hatalmas bunkósbottal hadonászva küzdött a spanyolok ellen, ám lehetett bármilyen hatalmas, a túlerő hamar legyűrte. A tengerészek elfogták, és jobb híján hajójuk árbocrúdjához kötve akarták Európába szállítani, ám az óriás eltépte köteleit négy spanyolt megölt, majd egy lándzsát döfve saját szívébe öngyilkosságot követett el. Testét kitömték, és Angliába vitték, ahol a századfordulón kiállították. Ezután a Bartram nevű cirkuszhoz került, majd egy utazó mutatványoshoz. Az óriást csak 1931 - ben nyilvánították hitelesnek, amikor orvosok vizsgálták meg és kijelentették, hogy a test nem hamisítvány. 1974 - ben az óriás egy amerikai cirkuszhoz került, akiktől később egy magánember vásárolta meg akinek egyelőre nem áll szándékában mutogatni a lényt. Egy másik 370 cm - es óriás maradványait egy hatalmas koporsóban találták meg 1895 - ben Írországban


Ördög:

Szinte egy vonalon vannak a démonokkal, alig-alig van köztük különbség. Az ördögök eredet természetesen itt Sátántól ered. Sátán korábban Satanael volt a mennyben, egy kerub, és Isten jobb keze. De miikor fellázította az angyalokat Isten ellen, mert a helyére pályázott, ők és az árulok le lettek taszítva a Pokolba, ami mostanra az ő birodalma. Már csak Sátán lett, az angyalok pedig démonok és ördögök. A Pokol az ő lakhelyük, és úgy mond Sátán az ő uralkodójuk és őt ismerik el. Képesek bármikor alakot változtatni, céljuk az emberek megrontása. Sokan vannak, és minden bűnt észrevesznek bárhol a világba, számukra az a lényeg, hogy legyen, mert kihasználhatják a helyzetet. A büntetések formáit általában a főördögök szabják ki, amit az egyszerű ördögök végeznek el. Céljuk, hogy az emberi lelkeket a pokolra vigyék. Mentalitásuk szerint gonoszak. Imádnak mindent túlbonyolítani és a legképtelenebb megoldásokat választani. Mindent szeretnek, ami új, ami érdekes, amit még nem láttak. Nem érdemes velük seftelni, ha valami megtetszik nekik, akkor elveszik, és szembe szegülni sem jó velük, mert megtalálnak. Sokat lehetett már hallani Faust vagy Urban Grandierről, akik szerződést kötöttek az ördöggel. Az ördög kész örömmel kötnek efféle szerződéseket még manapság is. A megidézett ördög kérheti az ember lelkét vagy életét, cserébe a megidéző pénzt, vagy bármi mást kérhet. Ezeknek többnyire mindig van valami határidejük, de egy biztos, az ilyenekben mindig az ördögök járnak jobban, elvégre nem kenyerük a tisztesség. Ördögökről többet a Grimoirokban lehet olvasni. Azok a könyvek, amik szertartásokkal, jellemzésekkel, történetekkel foglalkoznak. Fekete miséken is gyakran használják őket. Az egyik leghíresebb a Salamon kulcsai. Az ördögök előszeretettel szállják meg az embereket. Nem hogy, egyszerre több is beleköltözhet egy személybe. Ahol egy csöpp gonoszság merül fel, ők már ott vannak a közelben. A megszállt személy teljesen elveszti önuralmát. Hatalmas változás megy végbe rajta. Görcsös fájdalmai lesznek, és magán kívül lesz. Trágár szavak buknak ki belőle, Istent szidja nagy mértékben, és mindenki mást. Ekkor érdemes egy jól képzett papot hívni, hogy elvégezze az ördögűzést. Biblia, és Isten segítségével teszi meg ezeket a lépéseket. A néphit szerint súlyos sebet üt az ördögön a szenteltvíz. A végén a személy többnyire nem emlékszik semmire, hiszen teljesen magán kívül volt. Mindenestre, ha észleljük, hogy valakit megszállat az ördög, érdeme paphoz fordulni vele, annak ellenére, hogy manapság már kevésbé tevékenykednek az ilyennel.

 

Sellő:

A sellők, amelyeket néha sziréneknek is neveznek, mitikus lények, melyek állítólag a világ tengereiben élnek. Deréktól fölfele emberek, de lefele hal farkuk van. Lehet csillogó pikkelyük, nagy úszójuk vagy ujjuk közt úszó hártya.Általában hosszú hajuk van.A tengerészek és halászok évszázadok óta mesélnek a sellőkről. Az első “találkozásra” Asszíriában került sor Kr. e. 1000 táján. A sellőt leggyakrabban úgy képzelik el, hogy egy kövön ül, és egy tükörben csodálja magát. Egyes sellők jóindulatúak és teljesítik az őket megsegítő tengerészek kívánságait. De sok tengeri vándor számára a sellővel való találkozás balszerencsét jelentett, vihar vagy hajótörés előjelének bizonyult. Arról is szólnak történetek, hogy a sellők elbűvölő énekükkel a zátonyokra csalogatták a tengerészeket, ahol azok hajói darabokra törtek. Általában érdeklődő természetűek. Imádják a csillogó, fényes dolgokat. Hatalmas szabadság érzetük van, és mint sok más lénynél akadnak közöttük is jók és rosszak.

 

Tündér:

A tündér etimológiája nem tisztázott – vannak, akik egy sumer szógyököt ismernek fel benne (dingir sumer nyelven „isten(ség)”, „ég” jelentésű; egyébként ugyanebből a szóból vezetik le a tenger-t is), sőt a magyar népmesék Tündér Ilonáját is egy sumer isten nevéből származtatják (Dingir Ilama). (Bíró Lajos, Topa Gyula Dezső) (A dingir a sumer „ítélet” és „hozni” szavak összetétele. [1]) Mások török eredetűnek mondják. (Kiszely István)
Első adatunk a 15. századi Müncheni kódexből ismert: „És ők [a tanítványok], hogy láták őt [Jézust] a tengeren járatta [járni], alajték [vélték, gondolták] őtet tündérletnek és üvöltének.” A középkorban a „kísértet” mellett más, kimondottan negatív jelentésekben használták, mint Szenczi Molnár Albert magyar-latin szótára (1604) mutatja: „szörny, csodalény; varázsló; szemfényvesztő”; „az, aki kénye-kedve szerint szerint különféle alakot tud ölteni”. Ezek alapján érthető a szó jelzői használata, „gyorsan elmúló, semmibe vesző, röpke, tünékeny” értelemben (ÉrtSz.), mely főként a költői nyelvre jellemző: például mint „változékony” Berzsenyinél: „Tündér szerencsénk változandó, / Hol mosolyog, hol utálva néz ránk.”)
A tündér a folklórban [szerkesztés]
Szerepük, helyük, származásuk a különböző mitológiákban [szerkesztés]
A tündérek, mint csodás mitológiai és mesei alakok igen népes családfát és szerteágazó történetet tudhatnak magukénak. Maga az alak szinte minden népnél megtalálható valamilyen formában. Az indiai népektől az irániakon át a kínaiakig egyaránt előfordulnak a hiedelemvilágokban olyan varázslatos lények, melyek ártó vagy jó szándékúak, és a létezés egy magasabb, vagy legalábbis embertől különálló részén foglalnak helyet, ugyanakkor az isteni szférát még nem érik el. Az európai folklórban betöltött helyük és megformálásuk korszakonként változó, de népenként, ha nem is egyforma, azért legalábbis hasonló. Ennek oka elsősorban történelmi, a görög kultúra rómaiba történő átszivárgásának, a római birodalom terjeszkedésének, majd a középkori keresztény egyház egységesítő törekvéseinek, valamint a reneszánsz antikvitás iránti tiszteletének köszönhető.
A latin fatum, sors, végzet szó fata többes számú alakjából származik a tündért jelentő francia fée, a német Fee, az angol fairy. A fatum, a végzet istennői, a Párkák a görög mitológiából kerültek át a rómaiba, eredetileg tehát ők voltak ez emberi sors fonalát szövő Moirák. Legtöbbször az istenektől független vagy akár az istenek felett álló alakokként képzelték el őket. Ugyanakkor magának a tündérnek jó néhány típusa igen erős összefüggést mutat a szintén görög nimfákkal. Elsősorban azok a változatok mutatnak sok hasonlóságot a nimfák különböző formáival: najádokkal, nereidákkal, dryádokkal, melyek tavi vagy vízi, illetve erdei tündérként szerepelnek; ezeket a formákat Artemisz/Diána vadászistenségek szerepköre és alakja is formálta. Emellett kialakulásukra a római geniusok, jóságos szellemek is hatással lehettek.
Mivel minden nép a maga világát sok mesei, varázslatos lénnyel népesítette be, így elkerülhetetlen volt az, hogy a különböző kultúrák találkozásakor az alakok keverednek. Így történt ez a tündér esetében is, hiszen az Európában élő népek: kelták, germánok, szlávok szintén rendelkeztek a görög nimfákhoz, Moirákhoz, a római Párkákhoz, geniusokhoz hasonló, de azoktól némileg eltérő csodás alakokkal, például a germán Nornák, valkűrök, a skandináv trollok, a Balkán tündérei: a délszláv vila és szamodiva, szamovila, az albán, román zinâ, zîna (legáltalánosabb román tabunevükön fele). Az ma már ennyi év távlatából gyakorlatilag kideríthetetlen, hogy az egyetemes kultúrtörténet egyébként is igen változatos és korszakonként változó tündérábrázolásában mely nép mennyit tudhat magáénak.
A kelta hiedelemvilág tündérei [szerkesztés]
Az angol/ír tündéreket elsősorban a kelta mitológia hiedelemvilága formálta. Maga a szó, fairy ma a köztudatban, angolszász nyelvterületen egy olyan apró tündért jelent mely szárnyakkal rendelkezik, megvan a maga különálló kis világa, emberekkel csak kivételes alkalmakkor érintkezik, nagyon hasonló az ír mesék igen kedvelt csínytevő, kincsőrző manójához. Az ír-kelta tündérek világa azonban nem ilyen egyszerű. Rengeteg fajtáját különböztetik meg: banshee (halálhírnök), finn (csínytevő szellem), gnoll, gnóm, kobold, bányamanó, brownie vagy bwca, és még rengeteg a tündérektől nehezen megkülönböztethető szellem, törpe, vízi tündér, sellő és egyéb furcsa félszerzet. A írek történelmében és a mitológiájában is változatos képet mutatnak ezek a lények. A szigeten élő, az Ír szigetet az ír-gaelek előtt benépesítő varázserejű népek harcát és emlékét az ún. mitológiai ciklus, mondakör őrzi. Ebben nagy szerepet kapnak az akkor élt varázslatos lények, akik az ír hódítás után földalatti üregekben és barlangokban élő tündérnéppé, a sídekké váltak. Ennek a népnek (melyet korábban Tuatha Dé Danannak is neveztek) az uralkodója, a Dagda és leszármazottai továbbra is központi helyet kaptak az írek életében és mesevilágában, például több történetükben is szerepel a király fia, Aengus, aki egyszer csellel elfoglalta apja palotáját (a Brugh na Bóinnet – feltehetőleg ma a Newgrange-ként ismert kamrasír), de később szerelméhez hasonlóan ő is hattyúvá változik, hogy örökre vele maradhasson ( a hattyúvá válás motívuma a Csongor és Tündében ill. az Árgírusban is feltűnik ). Birodalmaikhoz az írek gyakran a túlvilág fogalmát is kötik. Sokféle ilyen birodalmat ismer az ír hagyomány, melyek közül néhány jelentősebb: Tír na nÓg (az Ifjúság Földje), Tír Tairngire (az Ígéret Földje), Tír na mBan (a Nők Földje). Egy másik mondakör Avalon birodalmával is foglalkozik, mely szintén a tündérek varázslata által az emberek számára nem látható, nehezen elérhető.
Az angol nyelvben a tündérre, manóra, törpére van még egy szó: elf. Jelentése többrétű, összetett, jelenthet apró, föld alatt élő gonosz kis élőlényt, aki akár az emberre is veszélyes lehet, jelentheti a „hősies” tündért, de egyéb csodás jellegű teremtményt is. Nem csak egy vagy több konkrét lényt takar, hanem maguknak a természeti erőknek csendesen, a háttérben működő megszemélyesítőit is magába foglalja. Az elnevezés a germán mitológiából származik, a német nyelvterületen ugyancsak megvan, szintén elf, esetleg elbe alakban, de a skandináv népeknél is megtalálható hasonló formában és jelentésben.
A Balkán tündérkultusza [szerkesztés]
A balkáni népeknél ugyancsak megtalálható egy sajátságos tündér kultusz. Ez leginkább a görög nimfákra emlékeztet, de vannak egyéni jegyei is. A szláv tündér, a vili fő jellemzője az, hogy legtöbb vonásában – főleg magyar nyelvterületen – boszorkánnyá vált, jelentése a sok helyen tündér és boszorkányt egyaránt jelentő szépasszony, fehér asszony, kisasszonyok jelentéskörébe olvadt bele, átalakítva a valószínűleg ettől eltérő honfoglalás kori magyar tündérképzetet. De vannak egyéb sajátosságai is, nemcsak nőnemű, esetlegesen ártó szándékú, boszorkányos jellegű tündérek léteztek a szláv népek képzeletében, hanem többek közt vihar és állatalakban megjelenő tündérek is. A vilik megjelenési formája sokszor valamilyen vihar vagy forgószél, melyet vilik táncának is neveznek. A zoomorf tündérek egyik érdekes formái a lóalakban megjelenők, az ún. Tódor-lovak, ló-tündérek. A másik sajátsága a szláv tündéreknek az időszakos, naptári dátumhoz, vagy jeles alkalomhoz köthető megjelenés. A következő eltérés a középkori és reneszánsz nyugati folklórral szemben a tündérek veszélyességi foka, sokkal inkább ártó jellegűek, mint nyugati testvéreik.
A magyar néphit tündérei [szerkesztés]
Emblem-important.svg
A cikk/szakasz nem tünteti fel a forrásokat, melyek segítségével készült.
Ez önmagában nem minősíti a tartalmát: az is lehet, hogy minden állítása igaz. Segíts megbízható forrásokat találni, hogy alátámaszthassuk, ami a lapon olvasható!
Régi csillagneveink szerint tündér volt ősvallásunk isten asszonya. A Kis Göncölt Tündérasszony csillagának, Tündérasszony palotájának, illetve Nagyboldogasszony csillagának, Nagyboldogasszony társzekerének nevezték. Tündérek járták lélekvezetőként a Tejutat, amit Tündérútnak hívtak. A Tejút-hasadék mélye a Hattyú csillagkép farkánál a Tündérek fordulója, a Tejút-hasadék nyílása a Tündérek tánca, a Szíriusz csillag a Tejút másik végénél a Tündérfő. A magyarok ősvallása szerint a Szíriusz bolygóról, azaz a Tündérfőről származunk, Attila királyunk a Tündérasszonyhoz imádkozott. Csillagszármazásunk, tündérvallásunk, tündérszármazásunk tehát kétségtelen.
A magyar tündérmitológia legszebb pillanatait Orbán Balázs, Benedek Elek, Vörösmarty Mihály és Ipolyi Arnold ősvalláskutató pap örökítette meg korunknak. „Ez emlékek tanúsítják, hogy Erdély és hétvára, a héterdő, nem ok nélkül tartatott a tündérek regés honának, rá a tündérek honát jelölő hetes szám utalt már, vagy hogy e számok értelme ránézve ily mythosi alapból alkalmaztatott, mint a hol bizonyára az egész magyar földön legrégibb, és legeredetibb ősvallási pogány cultus létezett, ha felvesszük hogy az attilai székely maradékok által ez az újabb bejövetig élénken és szakadatlanul gyakoroltatott, mint pedig a Magyarországban megerősült kereszténység idejében, amannak Pogány váraiban még sokáig dívott; a papi jósnői szertartások, és az őshit emléke sokáig fentartatá az általunk képviselt tündéri képzetek emlékét is, minélfogva természetes, hogy a tündér emlékek még élénkebben fenmaradtak e helyekhez tapadva, a minthogy már általában is a legbecsesebb néhány mythosi emlékünk.” (Ipolyi Arnold)
Legnagyobb hatással a magyar hiedelemvilágra kétségtelenül a balkáni népek tündérkultusza volt. Innen került át a kisasszonyok, fehér asszony, szépasszony kifejezés. Az is a szláv népek hatását jelzi, hogy a tündérkedik, az Erdélyt takaró Tündérország kifejezések elsősorban pejoratív értelemben voltak használatosak a 16-17. sz. során, vagyis nem éppen pozitív dolgokat jelöltek.
A tündér elsősorban a Dél-Alföldön, Dunántúlon, Erdély, Moldva, Bukovina területén, és a Felföld sok helyén fordult elő. Ezen területeken a tündérek fiatal, hosszú hajú, általában fehér ruhás, gyönyörű nők, rendszerint csoportosan jelennek meg. Kedvelt megjelenési helyeik az elhagyott ösvények, keresztutak, hidak, árkok, tavak. Előszeretettel énekelnek, zenélnek, fürdenek, néha nagy táncmulatságokat vagy ebédeket tartanak. Képesek repülni, alakot váltani (például hattyúvá vagy forgószéllé változni). A férfiakat elcsábítják, elragadják vagy tévútra vezetik; a csecsemőket elcserélik, a lovakat elkötik éjszakai mulatságaikhoz (Bukovinában bizonyos napokon mákkal szórták körbe ellenük az istállót). Azokat, akik mulatságaikat megzavarják, meneteik útjába kerülnek, vagy tánchelyeikre lépnek, betegségekkel sújtják: a néphit szerint a bénulást, némaságot, őrületet, kisebesedett lábat a tündérek okozhatják. Ugyanakkor a jó tündérek képesek megmenteni a veszélyben levő embert(például a tóba fulladozót kimentik).
A fairy, Fee értelemben vett használata csak a 18. sz. végén, a 19. sz. elején terjedt el, vagy legalábbis a szótárakban ekkor kapott helyet ez az elnevezés.
A tündérek az irodalomban [szerkesztés]
A klasszikus angol szépirodalomban már korán helyet kaptak a tündérek, például Shakespeare Szentivánéji álmában Mab, a tündérek királynője, bár ezen már erősen érződik a mai fairy hatás; illetve a Rómeó és Júliában is az apró kis tündéreket. Az angol kutatás két tündérfajtát különböztet meg: a középkori, „hősi” tündéreket és az Erzsébet- és Jakab-kor kis szárnyas lényeit, a „diminuált” tündéreket, a mai köznapi fairyk elődeit. A Mab királynő mellett van a Szentiván éji álomnak még egy csodás mesei szereplője: Puck, a hobgoblin, aki szintén egyfajta tündér, egy csínytevő manó. Jonson, Milton műveiben is előfordulnak tündérek és egyéb csodás lények.
Az európai irodalomba is beépül a folklórból, Ariosto Őrjöngő Orlandójába Boiardo hasonló című művéből került át ugyanazzal a névvel Fata Morgana tündérkirálynő. A névben is megvan a fatum, fata szó, Morgana (Morgane) pedig az Arthur-mondakörből származik, (Arthur varázserejű féltestvére) vagyis szintén kelta illetve breton eredetű. A királynőhöz hasonló motívumot használ a tassoi eposz is, a Megszabadított Jeruzsálem, Armida, a varázslónő személyében. A 17-18. században a tündérek gyűjteményes mesekötetekben is felbukkannak, az 1700-as évekre már több ezer ilyen témájú mese jelenik meg, Angliában pedig összefoglaló, gyűjteményes kötet is napvilágot lát a tündérekkel kapcsolatos hiedelmekről. A Grimm testvérek szintén beépítik a kor babonáit és ismereteit a meséikbe, melyek a szájhagyományokból és irodalmi művekből egyaránt táplálkoznak, és mivel német nyelvűek, könnyen eljutnak Bécsbe és így Magyarországra is. Az első ismert magyar nyelvű mű, amelyben tündérek szerepelnek, az Árgirus-széphistória, amely 1580 táján íródott; szerzője Gergei Albert. A széphistória, amely ismeretlen eredetű, feltehetőleg latin vagy itáliai mintára vezethető vissza, és antik mitológiai elemeket éppúgy tartalmaz, mint petrarkista hatásokat. Rendkívül erős hatást gyakorolt a magyar népmesék világára, s a magyar irodalomra is, hiszen egy késői kiadása szolgált Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde című művének alapjául. A 17-18 sz. folyamán az európai folklórból és irodalomból fokozatosan bekerülhetett a magyar köztudatba és irodalmi életbe a fairy értelmű tündéralak, mely összekeveredett az itthon már meglévő elemekkel. Elsősorban a romantika illetve a késői klasszicizmus egyik jellegzetes szereplői: (E. T. A. Hoffmann: Az Arany virágcserép, Vörösmarty Mihály: Zalán futása, Petőfi Sándor: János vitéz). Réz Ádám A Gyűrűk Ura fordításakor a Vörösmarty által alkotott Tünde névből kiindulva szerepelti Tolkien elfjeinek magyar megfelelőjeként a tünde népnevet .
Női nevek [szerkesztés]
A Tünde női nevet Vörösmarty Mihály alkotta a tündér szóból. (Első ízben a Csongor és Tünde című drámai költeményében bukkant fel.) Újabban a Tündér is anyakönyvezhető név lett.
Magyar tündérnevek: Ramocsa: róla nevezték el a ramocsavirágot (henye boroszlán) és a Ramocsa-mezőt. Tarkő: birodalma Székelyföld észak-keleti részén található. Olt: Tarkő leánya, akit édesanyja folyóvá változtatott. Maros: Olt édestestvére, aki szintén folyó alakjában siet édesapjához. Dála: róla nevezték el Székelydályát. Firtos: Firtos-hegy tündére. Tartod: Tartod-hegy tündére és Firtos testvére. Rapsóné: Rapsó rabonbán tündér felesége, Firtos és Tartod testvére.

 

Vámpír:

Fogalma a délkelet-európai népcsoportoknál alakult ki, írásos emlékek kb. a XVII. századtól fordulnak elő. A modern vámpír alakját leginkább a román STRIGOI fedi. Minden egyéb - pl. a denevér alakja, Drakula gróf, stb. - késhobbi kitaláció, és főképp Bram Stoker regényekből származik.
Szerb alak: upir, vampír. Innen ered a nyugati nyelvekben használatos vampyr, vampire, wampyr szó.
Bolgár alak: váper, lepir
Cseh alak: upír
Lengyel alak: upior
Kárpát-ukrán alak: opiri, upiri
Román alak: strigoi, moroi, priculici, vircolac, naluca, duh, aratere, stafie
A mai ember számára a vámpírt Bram Stoker Drakulája jelenti.
Drakula (Vlad) valóságos történelmi alak, Havasalföld fejedelme volt Mátyás király korában.
A név Luxemburgi Zsigmond magyar királyig nyúlik vissza, aki a sárkányos lovagrendet alapította. A rend tagjai között megtaláljuk I. Vlad havasalföli vajdát is, akit a sárkány latinos alakja után Vlad Draculnak is neveztek. Ennek fia (más források szerint unokája), II. Vlad, még hatalmasabb fejedelem lett, õtt Draculescu, vagy Dracula néven emlegették. A nyelvtörténet érdekes tréfája, hogy az eredetileg sárkányt jelentõ név románul ördögöt jelent....
Ha Segesváron jársz, érdemes megnézni a házat, ahol született - a helybéliek roppant büszkék rá. (Ma vendéglõ üzemel benne, itt lehet megízlelni a stílusosan vérvörös színû Dracula-Vodkát.)
A fejedelem híres kegyetlensége miatt a Vlad Tepes (kb. Karós Laci, ejtsd: cepesz) gúnynevet kapta: Aki nem tetszett neki, azt ugyanis nemes egyszeriséggel karóba húzatta. E vérengzõ zsarnok alakját kapcsolta össze Stoker a különféle rémmesék vérszívóival, talán a karó motívuma alapján - e regény jóvoltából röpköd ma is egy román fejedelem denevérszárnyakon és tízcentis szemfogakkal a filmvásznon. Vámpír.